Tőr

Halavány barnaság vegyült már a tájba,

Mikor egy nyíl szívemet telibe találta.
Nem tudhattam akkor, hogy e nyíl mérgezett,

S hogy tőle szívem egykor majd elreped.

Hisz tőrré vált az már, s minden pillanat alatt

Mikor ő állt előttem, beljebb, s beljebb haladt.

A piros vér csak folyt, s minden, mit érintett

Rózsaszínné vált, s őrizte hitemet.

A hitem csak egy álomkép volt, egy naiv ötlet,

S egy rémlátomás törte meg a csöndet.

A seb kiáltott: hamis, amint látod!

S lassan kezdett oszlani szememről a hályog…

Egy kérésem van csak, tőlem meg ne tagadd:

Forgasd meg még egyszer a kést, majd húzd ki magad!

S ha bekötözni a vérző sebeket nem tudod,

Döfd mélyebbre a kést, s akkor elkárhozom!