Az első igaz szerelmem

Ülök a széken, s bámulok,
Nézek valamely messzi táj felé,
De szívem másfelé fordul,
Egy közeli utcában zakatol.

Benéz egy nyíláson
Egy fiú van odabenn,
Meglátja a lüktető szívet,
S ki nyitja az ablakot.

E pillanatban melegség önti el a szobát
A fiú is érez belőle valamit- talán,
De új szíve ellenáll,
Kiűzi a szerelem édes csókját.

Hej másképp volt ez régebb
Nem volt nekem se idegen.
Kevély szíve enyhe s érzékeny volt még,
Szerelemre méltó kicsiny édesség.

Sokan harcoltak érte;
Valaki csak azért, hogy meglegyen; Valaki szerette.
De szeme még akkor mást látott,

 Más volt, kit oly annyira áhított.

Hogyan szerettem belé, nem tudom,
De nekem feltűnt fényessége az égbolton,
És sok estét töltöttem csillagok közt,
Mire fellángolt benne is a tűz.

S így éltünk egy kicsiny kis időt,
Hol egymással, hol egymás nélkül
De ennek a kapcsolatnak vége lett,
Ő elment, én itt maradtam,
            S őrzöm emlékeimet.

Mióta elment, megváltozott,

A lelke eltávozott
Itt maradt egy nőfaló
Kihez a romantika már nem való.

Ha találkozunk mint barátra,
S nem mint szerelmemre nézek rá
Ha hazamegyek, sírok, mert tudom,
Életem végéig szeretni fogom.

Mert Ő volt az eső, igazi szerelmem.

            Narancs Virág

2004.Jan.25.